2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyulai tanyán termesztettek kábítószert

A nyomozók elfogták a két drogkereskedőt és felszámolták a marihuánaültetvényt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást két gyulai férfi ellen. A nyomozás adatai szerint a férfiak 2017-től Gyulán kábítószert értékesítettek. A KR NNI nyomozói azt is megállapították, hogy a bűntársak mindenről előre egyeztettek egymással és a kábítószer-kereskedelmet összehangoltan végezték.

A Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályának munkatársai 2018. április 11-én egy gyulai tanyán elfogták a két férfit. A rendőrök házkutatást tartottak az ingatlanban, ahol – különböző fejlettségi fokú – 108 tőből álló kábítószer-ültetvényt, valamint 4.097 gramm eladás céljából összekészített és becsomagolt marihuánát foglaltak le. A nyomozók a drogkereskedők otthonaiban a kábítószer értékesítéséhez használatos eszközöket, digitális mérleget, növényőrlőt, nylontasakokat, készpénzt és számítástechnikai eszközöket, valamint 1.896 gramm marihuánát és 20 gramm szív alakú amfetamintablettát találtak és foglaltak le.

A rendőrök az ügyben öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hármat – akik fogyasztóként a dílerektől korábban rendszeresen vásároltak drogot – kábítószer birtoklása megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók a két kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfit bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt.

A KR NNI munkatársai szakértők bevonásával folytatják a nyomozást.

 

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …