2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 04. 16.

Témák:

– Új diagnosztikai és rehabilitációs központot adtak át Gyula külterületén. A megnyitón Bondár Attila ügyvezető igazgató elmondta, hosszútávú céljuk az, hogy a korszerű eszközökkel felszerelt gyógyintézmény a térség legnagyobb magánklinikája legyen.

– Számos programmal emlékeztek a hétvégén Erkel Ferenc halálának 125. évfordulójára. A gyulai programok azt bizonyították, a Himnusz zeneköltője olyan örökséggel bír, mely a mai kor embere számára is érvényes üzenettel bír.

– Alapításának negyedszázados évfordulóját ünnepelte Gyulán a Segítő Kezek Idősek Otthona. A pénteki ünnepségen felidézték az elmúlt 25 év örömeit, nehézségeit.

– Az NB II legjobb formában lévő csapata, a tavasszal veretlen Gyirmót látogatott vasárnap Gyulára. A kiesés ellen küzdő Szeged-Grosics azonban méltó ellenfélnek ígérkezett, hiszen az utóbbi négy mérkőzésen 8 pontot szereztek.

– Egy gyulai tanyán termesztettek kábítószert, a rendőrség elfogta a két gyanúsítottat.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …