2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 04. 20.

Témák:

– Átadták a Boldog Apor Vilmos Óvoda felújított épületét, mely így a környék egyik legkorszerűbb intézménye lett. A 166 millió forintos beruházás során többek között új tornaszoba és fedett terasz épült, kicserélték a nyílászárókat és korszerű fűtési rendszert építettek ki.

– Minden 68. ember autizmus spektrumzavarral él, az ő elfogadásukra hívták fel a figyelmet csütörtökön kora este az Almásy-kastély udvarán. Az eseményen az Esély Pedagógiai Központ autizmussal élő diákjai mutatták meg tehetségüket, majd pedig kéken világították meg a kastély ablakait.

– Az idén 150 éves gyulai kolbász áll a Gyulahús és a turisztikai kft közös játékának középpontjában. A tavaly indult program idén új elemekkel bővül.

– Póka György és 11 éve elhunyt felesége, Meskó Anna képeiből nyílt kiállítás a gyulai postagalériában. A 74 éves képzőművész legújabb alkotásain színes virágokat festett meg, de a tárlaton láthatóak 50 évvel ezelőtt készült képei is.

– Az orvosoktól való félelmével küzd meg Fizi Miska a Tick-Tack Bábszínház legújabb előadásában. Az Ewoldt Elíz óvodában bemutatott bábjátékot hétvégén délelőtt a Gyula Televízióban láthatják.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …