2024. március 29., péntek
FONTOS

A Föld védelmének fontosságára hívták fel a figyelmet az emlékversennyel

Immáron 22. alkalommal rendezték meg a napokban a Lékó Ilona Környezetvédelmi Emlékversenyt a lila iskolában. A kezdetekben még felső tagozatos diákok megmérettetése az évek során az alsós tanulók, illetve az óvodások részére bővült ki.

Idén a “Földünk és az éghajlatváltozás” címet viselő rendezvényt a harmadik osztályos tanulók műsora színesítette. Az 5-ös számú általános iskolában fontosnak tartják, hogy ápolják Lékó Ilona emlékét. A szervezők szerint nagy jelentőséggel bír, hogy már az egészen a kis gyermekeket elkezdjék környezetvédelemre oktatni. A tapasztalat ugyanis az, hogy sokszor csak az iskolában találkoznak ezzel a gyerekek.

A rajzok között 130 pályamunka érkezett, melyekből húszat díjaztak a rendezvényen. A versenynek volt olyan része, melyben tárgyakat készítettek a diákok. Itt 6 csapatot, valamint 15 egyéni pályázót jutalmaztak.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …