2024. március 29., péntek
FONTOS

Eltolták a gyulai, jótékonysági futóverseny rajtját

11 óra helyett 12-kor indítják a mezőny azon részét, mely a városban kijelölt pályán halad majd – jelentette be a május ötödikei, jótékonysági futóversennyel kapcsolatban Felföldi Sándor főszervező a 3Témában.

A csúsztatott rajttal elkerülik majd azt a tömeget, mely a ballagásokon vesz részt, így az útlezárások sem lesznek zavaróak az érintettek számára.

Az idén immár 10 éves jótékonysági sportesemény legfontosabb célja a mozgás népszerűsítésén túl az, hogy segítsék a sérült gyermekeket.

A versenyen a gyermekeknek szánt pár száz méteres távtól egészen a maratonig lehet indulni, de szerveznek egy közös kört sérült és ép emberek számára, és a kerékpárosok sem maradnak ki a programból.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …