2018. augusztus 20., hétfő
FONTOS

Jövő nyárra felújítják a gyulai vasútállomást és környékét

2014 óta folytat Gyula vezetése intenzív tárgyalásokat a vasúttársaság képviselőivel, mostanra viszont biztató szakaszba ért a vasútállomás felújításának kérdése – fogalmazott Görgényi Ernő polgármester. Bejelentette, a munkálatok már idén nyáron megkezdődnek, igazán látványos szakaszba viszont 2019-ben érnek majd, ekkor várhatóan be is fejeződik majd a korszerűsítés.

A polgármester elmondta, tavaly készült el egy olyan megvalósíthatósági tanulmány, melyet mindkét fél el tudott fogadni. Ennek megfelelően idén előbb a resti épületét bontják le, valamint a vízházat újítják fel. Közben folyik az állomásépület  kiviteli terveinek elkészítése, ezek alapján jövőre kezdik meg a munka nagyobbik részét.

Az egykori raktár épületben fedett kerékpártárolót, p+r parkolókat és más, közösségi funkciójú tereket alakítanának ki. Az állomásépület előtti téren megfelelő buszforduló és taxiállomás működne, miközben nemcsak esztétikailag, hanem a közlekedés biztonságát is szem előtt tartva újulna meg, válna zöldebbé a tér.

A várhatóan több százmillió forintos költségek közül az épület felújítása és a kapcsolódó infrastruktúra kiépítése a vasúttársaságot terheli majd, az önkormányzat a teret alakítja át és teszi rendbe.

Nézze meg ezt is:

Rangsorolóval folytatódott az íjász világbajnokság Gyulán

Huszonkét nemzet több, mint háromszáz versenyzője a kvalifikációs napok során mind a három versenyhelyszínt bejárva …