Gyulatelevízió
A Húsvét utáni ötven nap időszakában, melyet most élünk át, Pünkösdre, a Szentlélek eljövetelének ünnepére készülünk. Az ő segítségével akarjuk a föltámadt Krisztussal való kapcsolatunkat megerősíteni, és egyre személyesebbé tenni. Egyúttal – főleg – az egyház közösségében a Szentlélek segítségét kérjük ahhoz is, hogy egymással Jézus parancsa szerint testvéri szeretetben tudjunk élni.
Személyes, valódi emberi kapcsolatok esetében – melyeknek manapság sajnos deficitjét, hiányát szenvedjük –, fontos előzőleg, vagy mihamarabb tisztázni, hogy mit remélek, mit várok el a másik személytől; milyen számomra fontos értéket vélek benne felfedezni, milyen irányomban történő hozzáállást, magatartást várok el tőle. Ezt az előzetes elvárást érdemes tisztázni még egy választópolgár és egy megválasztott országgyűlési képviselő kapcsolatában is, bár itt legtöbbször a nagy számok miatt nem beszélhetünk személyes kapcsolatról. De még például ebben az esetben is, és minden valódi személyes emberi kapcsolatban komoly jelentősége van a bizalomnak, a másik személyébe vetett hitnek, ez viszont csak akkor indokolt, ha már meglévő konkrét, pozitív tapasztalaton alapul. Ha pedig irreális, hamis vagy téves elvárásokkal keressük a személyes kapcsolatokat az élet bármely területén, akkor ezek csak látszatként maradnak fent, vagy hamar felbomlanak. Igaz mindez az Isten és az ember személyes kapcsolatára is. Ettől sokan nem várnak semmit, ezért nem is jön létre a kapcsolat, bár ez szó szerint létfontosságú lenne mindenki számára. Mások csupán ad hoc, szükség esetén azonnal igénybe vehető pragmatikus, önző, főleg anyagi természetű érdekérvényesítést várnak el az Istennel meglehetősen primitív módon létesített egyoldalú kapcsolattól.
Egészen más hozzáállást tapasztalunk a másik oldalról. Az evangéliumok lapjain ismételten azt olvassuk, mi az, amit a Föltámadt Krisztus tud és akar számunkra adni, értékként felkínálni minden benne hívő követőjének, aki vele élő, személyes kapcsolatot ápol. A kapcsolat szellemi, lelki természete miatt metaforákat, hasonlatokat használ. Azt mondja például, hogy ő az élet kenyere az övéi számára. Azaz szellemi, lelki energiaforrás. Vagy hogy ő a világ világossága, aki egyedül képes helyesen értelmezni és megvilágítani az élet térképét a benne hívők számára. Vagy hogy ő nem főnöke, gazdája vagy munkáltatója követőinek, hanem barátja. Vagy hogy ő maga a föltámadás és az élet, az út és az igazság övéi számára. Máskor azt mondja, hogy követői számára, akik személyes kapcsolatot ápolnak vele, ő olyan, mint a jó pásztor, aki életét is feláldozza a rábízottakért. Húsvét 6. vasárnapjának evangéliumában pedig azt a hasonlatot használja a vele bármilyen kapcsolatot megélők vonatkozásában, hogy ő a szőlőtő, akik pedig bármilyen módon hivatkoznak rá, azok a szőlővesszők. De termést csak az hoz életében, aki élő személyes kapcsolatban van vele, mint a szőlővessző a szőlőtőkével. Ha ez nincs meg, akkor kiszárad és letörik, vagy lemetszik és azután semmisül meg. Ezt a hasonlatot alkalmazhatjuk napjaink európai társadalmára is. A tőke – nem Marxé, hanem az evangéliumi hasonlat szőlőtőkéje – Krisztus, amelyből, akiből kinőttek a nemzetek, a társadalmak, melyek szőlővesszőként ha áttételesen is, de Krisztusból, az ő tanításából szívtak életerőt, hogy meghozzák a maguk termését, kultúráját, hagyományait. Ez adottság akkor is, ha nincs tudatos, személyes kapcsolat a tővel. Egyfajta identitást, stabilitást biztosít. Ha valaki tudatosan lemetszi magát a tőkéről, nemcsak elveszti identitását, hanem megsemmisül. Azt is mondhatnám: maga alatt fűrészeli el a fát. Van, aki ezt teszi, és van, aki újra tudatosítani akarja eredetét, használni akarja a mindig is adott életerő forrást. Mi, magyarok az elmúlt hetekben az életet, és a termést hozó jövőt választottuk.
Pünkösd ünnepére készülve a Szentlélek segítségével újítsuk meg élő kapcsolatunkat a feltámadt Krisztussal, és próbáljuk megvalósítani azt a testvéri szeretetközösséget egymással, melyet ő tett kötelezővé számunkra!
