2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Daka Anett lett Gyula legeredményesebb úszója

Úszómozdulatokkal színesített műsort mutatott be az Energy Dance Cool csapata a Gyulai Várfürdő úszószakosztályának évzáróján.

Az eseményen elhangzott, Gyulán egyre többen járnak úszni, ma már kétszer annyian, mint két évvel ezelőtt. Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő igazgatója kiemelte, az igazi siker kulcsa az úszósportban a szülők, a gyerekek, valamint az úszóegyesület hármasa.

Tóth András úszóedző kiemelte, az úszószakosztály életében az utóbbi negyed évszázadot nézve 2017. a legeredményesebb év volt. Jelenleg közel 240 gyermekkel nyolc edző foglalkozik.

Az eseményen a 2017. évi teljesítményéért elismerésben részesült Cseresznyés Petra, Dobra Dóra, Veres Laura, illetve Szalai Áron. A tavalyi év kiemelkedő teljesítményéért járó serleg mellett a Dr. Kassai Péter vándordíjat, illetve az év legeredményesebb úszójának járó kupát Daka Anett vehette át.

A díjátadó után az úszószakosztály növendékei az AquaPalotában folytatták az évzárót.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …