2024. április 16., kedd
FONTOS

Válogatott keretben a grosicsosok

Balról: Csorba Martin szélsô, Kovács Aurél védô és Csúri Martin kapus is tagja lett a bôvebb válogatott keretnek

A Grosics Akadémia három kiválósága, Csorba Martin, Kovács Aurél és Csúri Martin vett részt a napokban a Belvon Attila szövetségi edző által Telki­ben összehívott U15-ös válogatott keret munkájában.

A kétnapos összetartáson a szállás elfoglalását rövidebb átmozgató tréning követte. Másnap már két edzésen vett részt a meghívott 24 játékos, a délelőtti alkalom a technikai, taktikai elemek gyakorlásáról szólt. Délután egymás között lejátszott edzőmérkőzésen mérhette fel a válogatott szakmai stábja, melyik játékos lehet majd alkalmas arra, hogy magára öltse a címeres mezt.

– Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam a hírt, hogy részt vehetek a válogatott keret munkájában. Sokat dolgoztam ezért, úgy érzem, jól sikerült a két nap – mondta Kovács Aurél. Csorba Martin azt mondta, kemények voltak a tréningek, melyek során igyekeztek a legtöbbet kihozni magukból.

– Ez a kemény munka jutalma, az akadémián mindenki büszke rájuk. Nyugodt szívvel engedtük el őket, mert tudjuk, ezen a szinten is megállják a helyüket. Mindhárman jó mentalitású labdarúgók, akik az edzéseken is keményen odateszik magukat. Örülök, hogy az MLSZ-nél is felfigyeltek az itt folyó munkára, egy korosztályos edző számára ennél nagyobb büszkeséget el sem lehet képzelni – jelentette ki Kikity Márió, a három játékos edzője.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …