2024. március 29., péntek
FONTOS

10. Lila Vegyész bajnokság Gyulán

Tizedik alkalommal szervezte meg a gyulai ötös iskola a Lila Vegyész kémiaversenyt, melynek döntőjét az intézményben tartották meg.

A kezdetben megyei szintű kezdeményezés az évek során országos versennyé nőtte ki magát. Célja a természettudományos tantárgy népszerűsítése és a tehetséges tanulók felfedezése, fejlesztése.

A verseny ötletgazdája Molnár Sándorné, a lila iskola kémiatanára. A döntőben azok a hetedikes és nyolcadikos diákok mérhették össze tudásukat, akik az előző három, levelezős fordulón a legjobb eredményeket érték el.

A kezdeményezés azért is fontos, mivel ha már ilyen fiatalon megszeretik a diákok a természettudományokat, nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni a későbbiekben is ezen a területen.

A jubileumi versenyt a hetedikesek között a kecskeméti Papp Marcell Imre, a nyolcadikos korosztályban pedig a békéscsabai Hartai Tamás nyerte.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …