2024. április 20., szombat
FONTOS

Balesetek Gyulán és Békéscsabán

Békés megyében 2018. június 1-jén három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsabán, a Szemere utcában, 9 óra körül egy álló személygépkocsi vezetője úgy nyitotta ki autója bal első ajtaját, hogy előtte nem nézett oldalra és hátra. A kinyíló ajtónak nekiütközött egy kerékpáros, aki a kocsi mellett akart elmenni. A nő könnyű sérülést szenvedett.

Gyulán, az Árpád utcában, 11 óra 30 perc körül egy elektromos kerékpárral közlekedő férfi összeütközött a neki szemből érkező személygépkocsival. A kerékpáros, aki a gyanú szerint ittas volt, súlyosan megsérült.

Békéscsabán, a Corvin utcán, 16 óra 30 perc körül összeütközött két személygépkocsi, az egyik jármű utasa könnyű sérülést szenvedett.

Csárdaszállás külterületén, 2018. június 1-jén, 18 óra 15 perc körül kerítésnek ütközött egy személygépkocsi. Az autó vezetője nem sérült meg, de az alkoholszonda ittasságot jelzett nála, ezért a rendőrök előállították, elvették a vezetői engedélyét és büntető feljelentést tettek ellene.

A gyulai közúti határátkelőhelyen 2018. június 1-jén, 5 óra 50 perckor belépésre jelentkezett egy bolgár sofőr egy bolgár rendszámú kamionnal. A határrendészek megállapították, hogy tehergépkocsi műszaki hitelesítési jegyzőkönyvében a műszaki érvényesség lejárati, illetve kiállítási dátumát átírták.

A férfi ellen a Gyulai Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

 

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …