2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Hagyományt teremthet a kézműves sörfesztivál

 

Már csütörtök este is komoly érdeklődés mutatkozott az első gyulai kézműves sörfesztivál iránt. A rendezvényt az Ismerős arcok és az Edda koncertje között nyitották meg.

A szervezők nevében Bora Imre azt mondta, szeretnék, ha a Kézműves Sörfesztivál hosszú utat járna be, és minél több vendég érkezne emiatt Gyulára. Kovács József országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az elmúlt években jelentős minőségi változás ment végbe Gyulán, ez pedig hatást gyakorol a turizmusra. Rákóczi Attila, a kormányhivatal főigazgatója szerint Gyula az ország egyik legizgalmasabb városa. Görgényi Ernő polgármester azon reményének adott hangot, hogy a fesztiválból hagyomány lesz. Gyula egy olyan hely, ahova érdemes eljönni: szögezte le végül Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

“A sör ami összeköt” címmel péntek délután országos szakmai konferenciával folytatódott a Kézműves Sörfesztivál. Az eseményen többek között a kisüzemi sörfőzés kulisszatitkairól, illetve ezek működéséről is szó esett az új jövedéki törvény tükrében. A sörforradalom hatására sok kézműves sörfőzde nyílt az elmúlt években, melyek egyedi alapanyagokból minőségi termékeket állítanak elő. A konferencián kitértek a sörhibákra is.

A konferenciával egy időben a várkertben a Mediterrán zenekar talpalávalója mellett többféle különleges kézműves sör is megtalálható volt. A fesztivál díszvendége Fót, így a Fóti Kézműves Sörfőzde is bemutatkozik a rendezvényen. A prémium kategóriás sörökből hatot hoztak el csapon, illetve további 12-t üvegben, melyek között szerepel a legújabb Casablanca és a díjnyertes Keserű Méz, amely egy duplán komlózott, 6%-os alkoholtartalmú hopláger.

A rendezvény további két napját a kézművessörök díjátadója mellett könnyűzenei koncertek színesítik.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …