2024. április 16., kedd
FONTOS

Ne másokra hallgatva válasszuk ki olvasmányainkat – hangsúlyozták a könyvhéten

A Powerbeat ütőegyüttes műsorával kezdődött a 89. Ünnepi Könyvhét gyulai megnyitója csütörtökön délután.
A Kossuth téren Dézsi János, a könyvhét városi programjait szervező Mogyoróssy János könyvtár igazgatója idézte fel a kilenc évtizedes múltra visszatekintő esemény kezdeteit.
Gyulán nem csak ez az egy hét, hanem a többi 51 is a könyv ünnepe – ezt már Görgényi Ernő mondta. Emlékeztetett, a város első polgármestere, Dobay János maga is könyveket nyomtatott, és a városban ma is az ország egyik legjelentősebb nyomdája működik. Görgényi Ernő fontosnak tartja, hogy az olvasmányokat ne véleményvezérekre hallgatva válasszuk ki, hiszen egyes műveket kortársaik sem kezeltek helyükön.
Bíró-Balogh Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy az irodalmat többször próbálták már tiltott és támogatott szerzőkre osztani. Ezen próbálkozások kudarcot vallottak, ezt mutatja az is, hogy a maga korában nem támogatott Radnóti Miklós ma már az irodalmi kánon része. Az irodalomtörténész ezért szintén azt javasolja az olvasóknak, hogy ne politikai vagy gazdasági sugalmazások, hanem saját értékítéletük alapján válasszanak könyveket.

A szerdáig tartó könyvhét során a helyi irodalom szereplői mellett országosan ismert szerzők – többek között Dragomán György vagy Háy János – látogatnak Gyulára.

Nézze meg ezt is:

Megújult a kispiac, már tervezik a folytatást

  Szombat délelőtt már a felújított törökzugi kispiacon jelenthette be Vigné Fábián Diána és Kónya …