2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Fórumon mutatkozott be Gyula északi területének új tanyagondnoka

 

Tanyagondnoki fórumot tartottak szerdán, Szanazugban, a Gyepes tanyán. Itt a tanyavilágot érintő fontos kérdések mellett szó esett az 1990-ben alakult tanyagondnoki szolgálatról, amely eredetileg falugondnoki szolgálatként indult. Azzal a céllal jött létre, hogy azokon a helyeken is legyen valamilyen ellátás, ahol már nincs semmi.

A fórumon bemutatkozott az északi terület új tanyagondnok jelöltje, Sárközi József. Ő gépkocsivezetőként dolgozott a gyulai kórházban, ahol munkakörébe tartozott az idősek, illetve a betegek szállítása.

Gyula külterületéhez egy 2013-as adat szerint 760 tanya tartozik, ezekben mintegy 2000 ember él.

Az eseményen szó volt a korábbi, 2013-as digitális tanyatérképrendszer fejlesztéséről, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban az új készülékekről, illetve egy korábbi, tanyasi balesetről.

Elhangzott, azok a “mélytanyák”, melyek a közúttól távol helyezkednek el, kezdenek kiüresedni. Évről-évre jellemzőbb, hogy inkább kisebb zárt kertekben, üdülőterületeken élnek emberek

Nézze meg ezt is:

A járás legjobb vers- és prózamondói versenyeztek

  Huszonhárom felső tagozatos diák mérte össze tudását a kedd délutáni, a könyvtárban megrendezett járási …