2024. március 29., péntek
FONTOS

Az orosz ortodox egyház készült a futball a világbajnokságra

Aszkézis, edzés, dopping

Az Oroszországban június 14. és július 15. között megrendezésre kerülő labdarúgó világbajnokság előtt Kirill moszkvai pát­riár­ka aszkézisre biztatta a sportolókat.

– Önkontroll és önkorlátozás nélkül a legmagasabb szintű sportolók sem tudnak ellenállni a dicsőség kísértéseinek, meg kell próbálniuk, hogy ne veszítsék el a fejüket. Ugyanez igaz a lelki életben is: önfegyelem és áldozat nélkül nincs siker – hangsúlyozta az orosz ortodox egyházfő a Moszkvai Pátriárkátus Kulturális és Sportbizottsága ülésén.

– Ha elemeznék a sportolók sikereit és életrajzát, ahol a dicsőség és a hiú­ság kerül fölénybe, ott az élet útja kudarccá válik. Éppen ezért feltétlenül szükséges, hogy a sportolók lelkileg is erősek legyenek, különösen a legkiemelkedőbb sportolók – hangsúlyozta a pátriárka, és arra biztatta a papokat, hogy álljanak a sportolók mellett.

Kirill éles kritikájának adott hangot a doppingolással kapcsolatban, amely – mint mondta – merőben ellentmond a keresztény eszméknek. Az eredményeket kemény munkával és akaraterővel lehet elérni.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …