2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Megoldódott a gyulai felnőtt labdarúgás helyzete

Lemondott a Termál FC elnöki tisztségéről Galbács Mihály, ezzel megoldódni látszik a gyulai felnőtt labdarúgás körül kialakult több hónapos huzavona.

Erről Kónya István számolt be a sporttelepen megtartott sajtótájékoztatón. Az egyesület volt elnökével megromlott a klubvezetés, a szakmai stáb és a Termált támogató önkormányzat viszonya is, ezért május végén Gyulai Football Club Egyesület néven új csapatot alapítottak a városban. A megyei bajnokság első osztályában indulás joga azonban a Termálnál maradt, az új csapat csak a megye háromban indulhatott volna. Ezt a helyzetet oldotta meg Galbács lemondása, amivel egyidejűleg az új egyesület elnöksége vette át a Termál irányítását.

A csapat így Gyulai FK-Termál néven a 2018/2019-es idényt a megye egyben kezdi, Démusz Zsolt irányításával.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …