2024. március 29., péntek
FONTOS

Egykori diákok találkoztak a Göndöcsben

Czirok Sándor igazgató köszöntötte az egykori göndöcsös diákokat az első olyan osztálytalálkozón, melyre minden volt diákot vártak.

A kezdeményezést az interneten hívták életre a szervezők, és bíznak benne, hogy a rendezvény akár egy 500 vendégfős “Göndöcsfesztre” is kinőheti magát.

A találkozó helyszíne természetesen az iskola épülete volt. A beszélgetések során felelevenedtek az egykori emlékek, és még egy több évvel ezelőtt megjelent iskolaújság is előkerült.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …