2024. április 19., péntek
FONTOS

Ismeretlen Erkel kézirat került Gyulára

Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője mutatta be kedd délelőtt az Erkel Ferenc kéziratát tartalmazó emlékdobozt és az emlékkönyvet, melyet 1849-ben egy nemesi család fiatal hölgytagjának,

Marczibányi Máriának dedikált. Az eddig csak a szűk család által ismert dokumentumot a gyulai gyűjtemény pályázati támogatás igénybe vételével vásárolta meg, az eseményen nemzeti jelentőségűnek nevezett dokumentumot a közönség a szombaton az Almásy kastélyban megnyíló tárlaton láthatja.

Érdekesség, hogy Erkel az alkotást 1849-ben, újév napján komponálta és jegyezte le. Mindez már csak azért is különleges, mert akkoriban nem igazán szerzett zenét.

Az emlékkönyv érdekessége, hogy Erkel Ferenc egy rövid, eddig csak szűk körben ismert, nyilvánosan soha be nem mutatott darabot jegyzett bele ajándékképpen. Ezt az eseményen Nátor Éva zongoraművész szólaltatta meg. Az Erkel kulturális központ ügyvezetője, Dombi Ildikó hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy az Erkel gyűjtemény bővüljön, és még teljesebben mutassa be a Himnusz zeneköltőjének igen sokoldalú életművét.

Ez a kézirat most a gyulai Erkel Ferenc Múzeum legújabb darabja. Több más értékes darabbal együtt ezt is láthatja a közönség a szombaton, a fürdővárosi gyűjtemény 150 éves évfordulóján nyíló kiállításon, az Almásy kastélyban.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …