2024. április 19., péntek
FONTOS

A Budapesti Fesztiválzenekar lépett fel az egykori gyulai zsinagógában

 

Szerda délután Kiskőrös után Gyulán lépett fel a Budapesti Fesztiválzenekar.

A hangverseny helyszíne az egykori gyulai zsinagóga, a jelenlegi zeneiskola volt. Az esemény nem titkolt célja az, hogy a hazai zsidó közösség hangjait elvigyék a vidéki városok lakói számára. A Zsinagóga-koncertek című programsorozaton a közönség többek között régebbi és újabb klezmer-feldolgozásokat hallgathatott meg.

Az est folyamán három zenei blokkot játszott a zenekar, melyek között egy rabbi mesélte el a zsinagóga történetét, valamint beszélt az itt élő zsidó közösség történetéről is. A Budapesti Fesztiválzenekar Gyula után Egerben folytatta programsorozatát.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …