2024. április 19., péntek
FONTOS

Mogyoróssy várostúra – egyszeri séta a 150 éves évforduló kapcsán

A videó elején látható a felvételek a múlt héten készültek, amikor a kastély bejárata mellé került a római kori szobor – ez az esemény azt sejtette, hogy egy újabb kiemelkedő tárlat van készülőben a gyulai múzeum és a könyvtár megalapításának 150. évfordulója kapcsán.

A kiállítás szombaton, 17 órakor nyílik meg, előtte két órával azonban egy másik, kultúrtörténeti szempontból is egyedülálló esemény veszi kezdetét ugyanezen a helyszínen.

A könyvtár mellett a múzeumot is megalapító Mogyoróssy János Gyulán született, Gyulán élt, és itt is halt meg. A séta során az életéhez köthető, fontosabb állomásokat is bejárják, a résztvevőknek Kocsis János idegenvezető beszél majd olyan részletekről, melyeket kevesen tudnak.

A Mogyoróssy várostúrán a részvétel ingyenes, a csoport szombaton, 15 órakor indul az Almásy kastély főbejárata elől. A séta várhatóan másfél órás lesz, vagyis bőven a kiállítás megnyitója előtt visszaérnek a résztvevők.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …