2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 09. 11.

Témák:

– Az előző évhez képest közel 20 százalékkal többen próbálták ki a turisztikai kft garantált programkínálatát. Ősszel egy új, fakultatív túravezetésen lehet részt venni, emellett egy Nyugat-Európában elterjedt újfajta városnézést szeretne bevezetni a turisztikai kft Gyulán.

– Érték és Minőség Nagydíjat nyert a Gyulai Grillkolbász termékcsalád.

– A Kereskedelmi és Iparkamara másodszor készítette el diáknaptárját a végzős, nyolcadik osztályos tanulók számára. A naptárt már tavaly is nagy érdeklődés fogadta az iskolákban és sokaknak hasznos segítségként szolgált.

– Nem gyakori, hogy valaki célirányosan hivatásos festőnek készüljön, hiszen sok esetben azért nem beszélhetünk jól jövedelmező állásról. A gyulai festő, Ócsai László is egy másik utat választott, annak érdekében, hogy szabadon gyakorolja kedvenc foglalkozását.

– Hamar jelentős előnyre tett szert a Videoton a Szeged-Grosics Akadémia vendégeként, az U19-es, NB II-es bajnokság hétvégi találkozóján. A gyulai gárda 0-2-ről is visszajött a meccsbe, kis híján sikerült egyenlíteni, de végül a fehérváriak 3-1-re nyertek.

– Büntetőeljárás indul egy nő ellen, mert Békéscsabán, egy olyan utcából, ahol útépítés van, három közlekedési táblát akart hazavinni. A rendőrjárőrök tetten érték.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …