2024. március 29., péntek
FONTOS

Letették az esküt a Gál Ferenc Főiskola elsőéves hallgatói

Idén is lehetett jelentkezni minden olyan szakra, melyek tavaly is megjelentek a Gál Ferenc Főiskola palettáján. 2017 februárjában a Gál Ferenc Főiskola vette át a Szent István Egyetem gyulai egészségügyi karát, ezzel tovább folytatva a gyulai felsőoktatás 25 éves hagyományait. A 2018/19-es tanév már hétfőn elkezdődött, az egyetemi évektől ugyanakkor sokat várnak a diákok.

Gyulán évtizedek óta nagy igény mutatkozott az egészségügyi felsőoktatás képzésekre. Ennek egyik oka az volt, hogy a városban működött az ország egyik legnagyobb kórházra. Az utánpótlásra pedig manapság is igen nagy szükség van.

Az iskola és az önkormányzat közös együttműködéseinek köszönhetően a hallgatók egyre több gyakorlati képzéshely közül választhatnak a városban.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …