2024. március 29., péntek
FONTOS

A gasztronómia Kossuth-díjával is büszkélkedhet Hajduk Zoltán

1978-ban kezdődött el Hajduk Zoltán pályafutása. A hentes szakmával gyerekként találkozott először, hiszen – mint ahogy régebben rengeteg családban, úgy náluk is ünnep volt a disznóvágás. Annak idején, majdhogynem mindenki hentes szeretett volna lenni, óriási inspiráció volt a fiatalok számára az akkor fellendülőben lévő gyulai húsipar.

2011-ben a Magyar Ízek és Gasztronómia Székelyföldi Nagykövete címet adományozták számára, majd ezt követte 2012-ben a Fehérasztal Lovagrend Nagy Ezüstkeresztje. Ahhoz, hogy Hajduk Zoltánt lovaggá avassák, előbb tiszteletbeli erdélyinek kellett fogadják, ami meg is történt, ez pedig az egyik legkedvesebb elismerést jelenti számára. Első erdélyi munkái során több, mint 14 üzemben segített tapasztalatával mind a termékfejlesztésnél, valamint üzemek indításánál.

A gyerekkori álmok természetesen csak úgy valósulhatnak meg, ha tesz is érte az ember. Hajduk Zoltán egészen innen kezdi el történetét kedd este, Kézjegy című műsorunkban.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …