2024. április 20., szombat
FONTOS

60 kilogramm dohány az autóban

Finomra vágott fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Békés megyében, egy személygépkocsiban.

Az ügyben orgazdaság miatt indult eljárás.

A pénzügyőrök egy autó ellenőrzésekor összesen 60 kilogramm finomra vágott fogyasztási dohányt találtak a Dél-Alföldön. A kocsi középső üléssorának, valamint csomagtartójának gyárilag kialakított tároló rekeszeibe 120, fél kilogrammos kiszerelésű dohányt rejtettek.

A sofőr elmondása szerint az egész szállítmányt saját fogyasztásra vásárolta egy ismeretlentől Debrecenben.

A pénzügyőrök a 3,5 millió forint érétkű finomra vágott fogyasztási dohányt lefoglalták, és orgazdaság miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …