2024. április 19., péntek
FONTOS

Segítik a továbbtanulást a pályaválasztási börzével Gyulán

15 kiállító érkezett a pályaválasztási börzére csütörtök délelőtt, a gyulai művelődési házba. Itt elsősorban a helyi iskolák mutatkoztak be, emellett békéscsabai, illetve sarkadi gimnáziumok, szakgimnáziumok települtek ki.

A diákok többek között az egészségügyi szakmával is megismerkedhettek. Itt az újraélesztés mellett különféle szerveket, valamint a dohányos tüdő működését is meg lehetett nézni. A Harruckernben a szakmát választó diákok közül a legtöbben pincérnek, péknek, valamint szakácsnak tanulnak. A hiányszakmák között szerepel a szociális gondozó, ápoló, kőműves, illetve az asztalos.

Az érettségi utáni, OKJ -s szakmát adó képzések között szerepel a Békéscsabai Színitanházban többek között a gyakorlatos színész, színházi táncos, artista, valamint a divat és stílustervező is.

Vannak olyan diákok, akik a zene nyelvén teljesednek ki, így van ezzel az ének szakos Szappanos Rómeó is, aki minden nap 1-2 órát gyakorol a zongorán.

A művelődési ház 104-es termében Szabó Andrea pedagógiai szakpszichológus adott tanácsot a fiataloknak. Itt olyan kérdésekre kaphattak választ, mint, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni a pályaválasztás, iskolaválasztás kapcsán, milyen teendők vannak, illetve, hogy honnan lehet hitelesen informálódni.

A szervezők célja, hogy a megjelent diákok, szülők és pedagógusok a kiállító középiskolákat jobban megismerjék, és betekintést nyerjenek azok mindennapi életébe.

Nézze meg ezt is:

Karitatív rangadóra készülnek

  A Gyulasport Nonprofit Kft cégfilozófiájának kiemelt területe a karitatív segítségnyújtás, ami a jövő hétvégi …