2024. március 29., péntek
FONTOS

Szeged-Grosics Akadémia – Dunaújváros 1-0

Önbizalomnövelő, nagy különbségű győzelmekkel várta a forduló rangadóját a második helyen álló Szeged-Grosics Akadémia. A harmadik helyezett, vendég Dunaújváros legutóbb a listavezető Szentlőrinctől kapott ki 1-0-ra, így Gyulán mindenképpen javítani szerettek volna.

A találkozó elején valamivel aktívabb volt a Szeged, igaz, az komolyabb lehetőség a 14. percben a vendégek előtt adódott, Szepessy Tóth Gábort csapta be, de Aleksic védett. Öt perc múlva Germán lövése nem találta el a kaput.

A kevés nagy lehetőséget hozó első félidő felénél Pászka szöglete után Tóth Gábor csúsztatott a rövid oldalon, de Pokorni lábbal védett, a kipattanót Tóth az oldalhálóba lőtte. A 36. percben Germán szabadrúgása a sorfalról pattant vissza, az ismétlésnél Pokorninak kellett nyújtózkodnia.

A második játékrészben többször kerültek veszélybe a kapuk. Az 51. percben a hazaiak egy kezezést követően reklamáltak büntetőt, de az elmaradt. Az 58. percben Máté János lépett ki egyedül a bal oldalon, azonban a lövés helyett inkább a beadást választotta.

Egy óra játék után aztán megszületett a szegedi gól is, a beívelést Pászka fejelte vissza, Máté lövése lecsorgott, a labdát végül Cigan tette közelről a kapuba. A folytatásban is lendületben maradt a megszerzett előnyt magabiztosan őrző hazai együttes, a gól után nem sokkal előbb Pászka lövését védte a kapus, majd a 74. minutumban ugyanő próbálkozott, de ezúttal nem talált kaput.

A dunaújvárosi támadások általában nem okoztak gondot a szegedi védelemnek, a hazai akciókban inkább benne volt az újabb gól, de Hegedűs szólója után Pászka nem tudott élni a lehetőséggel, így a Szeged 1-0-ra nyert.

A Szeged-Grosics Akadémia e hét vasárnapján a listavezető Szentlőrincet fogadja, és ha nyer, átveszi a vezetést a tabellán.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …