2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 11. 05.

Témák:

– Egymilliárd forintos pályázat révén újul meg a Szent Miklós park Gyulán. Az Almásy kastély melletti parkban egy korszerű sétányt alakítanak ki. Mielőtt megkezdődnének a felújítások, a Közüzem munkatársai a teljes ivóvízvezeték hálózatot kicserélik a területen.

– A serdülőkorral és az édesanyák otthoni munkavégzésével kapcsolatban tartottak beszélgetést az Esze Tamás utcai civil házban. Az eseményt a helyi nagycsaládosok egyesülete szervezte.

– Jótékony célokat szolgált a közelmúltban megrendezett Diótörő mulatság. A bevételből a református óvoda eszközparkját fejlesztik, illetve egy beteg gyermek gyógykezelését segítik.

– Idén is megrendezik középiskolás diákok számára a 24 órás vetélkedőt. Ebben az évben az egy napos rendezvénynek a Vigadó ad otthont, ahol összesen 5 iskola diákjai fognak versenyezni egymással.

– Baltával kétszer fejen ütötte nagymamáját egy nő Sarkadkeresztúron. A rendőrség a tavaly novemberi ügy vizsgálatát befejezte.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …