2024. április 20., szombat
FONTOS

Várkonyi tárlat nyílt a művelődési központban

Hegedűszóval nyitották meg az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei Várkonyi János tárlatát.

A művelődési központban az elmúlt időszakban több kortárs alkotó műveit is kiállították, ezt a sorozatot folytatva most Várkonyi János festményeit mutatták be. Az eseményen Durkó Károly köszöntötte az érdeklődőket, ő a kortárs művészet közösségépítő erejét emelte ki.

Várkonyi János több mint 37 éve tevékenykedik hivatásos festőként, alkotásai több magyar múzeumban és közintézményben is megtalálhatóak. Műveit leggyakrabban egy számára érdekes személyről vagy tárgyról alkotja, melyeket áthat az ironikus, groteszk szemléletmód.

A békéscsabai festőművész legutóbbi kiállítása éppen szülővárosában volt, a számára legkedvesebb képeket ezúttal pedig Gyulára hozta el. Ezek között egy 1988-ban készült kép is fellelhető.

Várkonyi János közel 40 festményt hozott el az Erkel Ferenc Művelődési Központba, melyek december 6-ig láthatóak az intézmény földszinti galériájában.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …