2024. április 20., szombat
FONTOS

Három helyszínen emlékeztek Erkel Ferencre

A Himnusz hangjaival kezdődött a november 7-i megemlékezés Erkel Ferenc gyulai szülőházánál. A zeneszerző Erkel Ferenc 1810-ben ezen a napon látta meg a napvilágot. A legendás karmester és zongoraművész többek között igazgatója volt a zeneakadémiának és megszervezte a filharmóniai társaságot.

Kónya István alpolgármester kiemelte, a gyulai embereknek büszkének kell lenniük a híres zeneszerzőre. Erkel Ferenc nemcsak a Himnusz zenéje és a nemzeti opera megteremtése miatt lehet fontos a gyulaiak és minden magyar számára, hanem nevéhez fűződik a budapesti koncertélet megszervezése, a vidéki énekkarok, dalárdák összefogása. Kossuth Lajos után első díszpolgára volt a városnak, ezt a címet még életében megkapta.

Az esemény végén a megjelentek elhelyezték koszorúikat. Ezután pedig a Szózat hangjai csendültek fel az Erkel által komponált dallamokra.

Szerda késő délután az Erkel-szobornál folytatódott a megemlékezés. Itt az aradi és a gyulai önkormányzatok, valamint az Erkel Társaság képviselői helyezték el koszorúikat.

A november 7-i programsorozat hat órától a Vigadóban folytatódott. Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében kiemelte, a tehetséges diákok támogatása ma is elsőrendű cél a városban.

Az oratorikus hangversenyen fellépett a Gyulai Erkel Ferenc Vegyes Kar, a Békéscsabai Bartók Béla Kórus és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar, valamint Schnöller Szabina és Heim Mercedes.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …