2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 11. 12.

Témák:

– Szombat délelőtt átadták a gyulai Dürer általános iskola megújult épületét. A fejlesztés leglátványosabb részét az intézmény kültéri homlokzatának korszerűsítése jelenti, de elvégezték a hőszigetelést, a kifestették a belső tereket és fordítottak forrásokat az épületgépészet megújítására is.

– 26. alkalommal rendezték meg a Szent Márton-napi rendezvényt Németvároson. Az eseményen idén is átadták a legnehezebb lúd díját, melyet a 6,5 kilogrammos Mártonka nevű lúd nyert el.

– Az 1956-os forradalom és szabadságharc gyulai hatásait elevenítette fel Márki-Zay Lajos, aki éppen az év októberétől kezdte meg gimnáziumi tanulmányait. Többek között felidézte a titokban hallgatott rádióközvetítéséket, valamint osztálytársai megrázkódtatását.

– A hét közben érkező, portugál edzővel a kispadon várta a Szeged-Grosics Akadémia a SZEOL együttesét a vasárnapi, gyulai bajnokin. A két együttes csatájából a vendégek jöttek ki jobban.

– Vasárnap életét vesztette egy gyermek Körösújfaluban. A 18 hónapos kisfiú a házuk udvarán, egy vízzel teli aknába esett és elhunyt – tájékozatott a megyei rendőr-főkapitányság

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …