2024. március 29., péntek
FONTOS

100 kiállító mutatkozott be a pályaválasztási vásáron

Békés megye középfokú és felsőfokú oktatási intézményei, valamint a megye meghatározó munkáltatói jelentek meg a két napos békéscsabai pályaválasztási vásáron. A legtöbb érdeklődő hetedik és nyolcadik osztályos diák volt.

A Csaba Park rendezvénycsarnokában és kültéri helyszíneken összesen 35 középfokú oktatási intézmény mellett 4 felsőoktatási intézmény, valamint különböző egyesületek, 3 kamara és 6 közigazgatási szerv mellett 41 munkáltató képviselte magát, többek között olyanok is, akik gyakorlati képzőhelyként vesznek részt a megyei szakképzésben.

A mai fiatalok számára talán az egyik legérdekesebb terület az informatika, ebből a szakágból is készültek bemutatóval.

A pályaválasztási vásárra buszos utazásokat is szerveztek, így biztosítva lehetőséget közel 3500 általános iskolásnak, hogy a lehető legtöbb információhoz jussanak hozzá. A kormányhivatal 22. alkalommal szervezi meg a megyei szintű rendezvényt.

A Pályaválasztási vásáron a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara olyan szakmák bemutatásával készült, amelyek közül néhány hiányszakma Békés megyében. Szeretnék felhívni a figyelmet arra is, hogy kétkezi munkával is lehet nagy sikereket elérni.

Október 27.-én a családok részére is tartanak Pályaorientációs Családi Napot, ahova a 7-8 osztályos diákokat és szüleiket várják.

A program legfőbb célja, hogy a diákok megismerkedjenek a munkáltatók elvárásaival válasszanak szakmát, ezzel hozzájárulva a fiatalok megyében maradásához és a munkaerőhiány csökkenéséhez.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …