2024. április 19., péntek
FONTOS

17 óvoda vett részt a novemberi Gassroots Fesztiválon, Gyulán

Hét állomást alakítottak ki a szervezők az óvodások számára a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban.

A gyerekek csoportokban teljesítették a feladatokat és a végén csokoládéval jutalmazták őket. A kicsik a saját óvodáikban is minden héten egyszer részt vesznek labdarúgó foglalkozáson, szakemberek közreműködésével. Az ezeken a foglalkozásokon gyakorolt feladatokat hajtották végre ezen a fesztiválon is.

Az esemény célja, hogy népszerűsítsék a labdarúgást a fiatalok körében. A program által összesen 17 óvoda óvodásai voltak jelen a sportcsarnokban. Gyuláról az összes intézményből eljöttek, emellett Elekről, Szabadkígyósról, Újkígyósról és Méhkerékről is jöttek. A szervezők nem titkolt célja, hogy a grassroots fesztivál révén invitálják a gyerekeket az egyesületekbe, ahol délutáni edzéseken vehetnek részt.

A feladatokat sikeresen teljesítették a gyerekek, a cél éppen ez volt, hogy mindenki sikerélményekkel gazdagodjon. A fiatalokat a gyulai felnőtt labdarúgó csapat játékosai segítették az állomásoknál.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …