2024. március 28., csütörtök
FONTOS

1,2 milliárdos belvizes fejlesztés kezdődik Szeghalomnál

Nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőséggel bír az a projekt, melyről szerda délelőtt tartottak tájékoztatót Gyulán. A vízügyi igazgatóság székházában Bak Sándor elmondta, a közel 1,2 milliárd forintos program a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek legkritikusabb pontjait érinti, Szeghalom és Füzesgyarmat bel- és külterületi részei mellett Körösladány, Darvas és Kertészsziget külterületén is javítja a helyzetet, összesen mintegy 20 ezer ember életét érintve.

A fejlesztés eredményeként összesen 60 kilométer hosszú belvízlevezető főcsatornát vonnak rekonstrukció alá, a mederből mintegy 85 ezer köbméter iszapot kotornak ki. A kernyei szivattyútelepeken épületfelújítás és gépészeti rekonstrukció mellett új gépi gerebes uszadékkiszedőt építenek.

Ez a térség természeti adottságainál fogva mélyártér, így fokozottan belvízveszélyes. Az elöntött terület nagysága belvizes években a 10 százalékot is meghaladja, de volt már 28 százalék is. A projekt célja, hogy a belvízi elöntések nagysága és ideje, valamint a védekezési költségek csökkenjenek.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …