2024. április 19., péntek
FONTOS

Letették a megújuló Szent Miklós park alapkövét

Egymilliárd forintos pályázat keretein belül kezdődhetett el a Szent Miklós park felújítása, amely a gyulai gasztro élmények és a város turisztikai vonzerejének a fejlesztésére biztosít jelentős forrásokat.

December 4-én a fejlesztés és a munkálatok kezdeti stádiumában az alapkövet is letették a helyszínen. Az egykor az Almásy kastély parkjához tartozó, történelmi jelentőségű terület 213,5 millió forintos pályázati forrásból újulhat meg. Ezt az önkormányzat további 39,5 millió forinttal egészítette ki.

Az Almásy kastély parkját és a belvárost összekötő Szent Miklós parkban új sétányt alakítanak ki, ahol új utcabútorokat helyeznek el. A növényzet esztétikus kialakítása és az öntözőrendszer kiépítése mellett pedig, ahol jelenleg a “kisvonat” parkol, ott megállóhelyet és információs teret is kialakítanak. A sétányon természetesen a szobrokat és környezetüket is korszerűsítik.

A kedd délutáni eseményen Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár is jelen volt, aki a fürdőváros folyamatos megújulásáról beszélt.

Az köszöntők és a beszédek után ünnepélyes keretek között tették le a Szent Miklós park korszerűsítésének alapkövét. A munkálatok a területen már elkezdődtek, a befejezés 2019 tavaszának végére, vagy nyár elejére várható

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …