2024. március 29., péntek
FONTOS

Meggyújtották az első gyertyát a tüdőszanatórium hatalmas koszorúján

Vasárnap a Békés Megyei Központi Kórház Tüdőgyógyászatán is meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját. A korábbi években az ott dolgozók az udvaron díszítettek fel egy fenyőfát, idén azonban a Gyulai Városszépítő Egyesület felajánlásának köszönhetően a karácsonyfa mellett egy hatalmas koszorú biztosítja az ünnepi hangulatot.

A Gyulai Városszépítő Egyesület korábban még nem épített ilyen hatalmas adventi koszorút, azonban bíznak benne, hogy a különböző intézmények – látva munkájuk eredményét -, a következő években felkérik őket hasonló jellegű dekorációs elem elkészítésére.

Azoknak a betegeknek, akik az ünnepekre sem mehetnek haza, a tüdőkórház munkatársai az intézmény egész területét, így a folyosókat, a kórtermeket is feldíszítik, illetve felállítanak több karácsonyfát.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …