2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Az uradalom elvesztése: bemutatták Szilágyi Adrienn új kötetét

Szilágyi Adrienn új kötete, Az uradalom elvesztése XIX. századi, Békés megyében élő nemesi családokat mutat be. Könyvében a szerző a megyei nemesség letelepedése mellett legfőképp a Békés megye öthatodát megöröklő Harruckern családot helyezi középpontba. Ezekből az időkből rengeteg forrás maradt meg az utókornak, és az ekkor élő köznemesi családokról is számos információt ismerhetünk, a könyvben azonban mégis újdonsággal áll elő a szerző.

A könyv kronológiailag a török hódoltság után kezdi ismertetni Békés megye helyzetét, majd azokra az időkre világít rá, amikor az elnéptelenedett megyébe megérkeznek a köznemesek. Eközben a megyei életről is szó esik, társadalmi és történelmi aspektusok is előkerülnek, de alapvetően a nemesi családok köré szerveződik a könyv.

A szerző több levéltárba is ellátogatott kutatómunkája során, köztük volt a Békés Megyei Levéltár is, illetve a Károlyi család levéltára, ahol a Harruckernek dokumentumait őrzik.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …