2024. március 29., péntek
FONTOS

“A 3 Nagybányai” címmel nyílt kiállítás a művelődési házban

Filcz Leopold, Lukács Katalin és Simion Pop alkotásait december 7-én mutatták be az érdeklődő közönség számára.

Gyula és Nagybánya között tíz éve jött létre testvérvárosi kapcsolat. A közösen szervezett programok elsősorban a képzőművészet területén mutatkoznak, több hazai festőművész kiállítását nyitották már meg a határon túli településen, most pedig nagybányai képzőművészek látogattak el alkotásaikkal Gyulára. Filcz Leopold elsősorban Nagybánya épületeit, köztereinek a hangulatát szerette volna megmutatni képeivel.

A Nagybányán készült tájképekből egy másik kiállítás is nyílt Gyulán, a 100 éves cukrászdában.

Fábián Irén gyulai festőművész rendszeres látogatója a Nagybányai művésztelepnek. Ennek a közös kapcsolatnak köszönhetően állították ki a három határon túli tájképfestőtelep művészeinek képeit.

2008 óta a két városban két nagy kiállítás is volt, 2009-ben a Kohán kiállítás Nagybánya főterén, Gyulán 2012-ben pedig Véső Ágoston nagybányai művész képeit ismerhette meg a hazai közönség.

A kiállítás január 18-ig tekinthető meg.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …