2024. április 20., szombat
FONTOS

Öt éve működik a Gyulai Értéktár Bizottság

Idén öt éve, hogy megkezdte munkáját a Gyulai Települési Értéktár Bizottság. 2013 óta számos olyan helyi tétellel foglalkoztak, melyek a települési szint fölé kerültek, a gyulai kolbász pedig már abban az évben hungarikummá vált, vagyis a lehető legmagasabb polcra került. Kónya István, a gyulai szervezet elnöke a 3Témában beszélt az elmúlt öt év munkájáról. Érdekességként említette, hogy a széles körben ismert és elismert értékek mellett civil kezdeményezésre olyan tételek is bekerültek a városi értékek közé, melyeket kevesebben ismernek, de mégis érdekesek.

Kérdésünkre válaszolva Kónya István elmondta, elég nehéz bekerülni a hungarikumok közé, a bírálók ugyanis meglehetősen szigorúak, és tényleg csak azt az értéket engedik a legmagasabb szintre, mely valóban különleges. Ezért nem látja egyértelműnek, hogy a gyulai vár is bekerül ebbe a körbe, hiszen hazánkban jópár hasonlóan jelentős, egykori erődítmény maradt fenn. Van viszont egy olyan érték, melyet Gyuláról indítottak el, és meglátása szerint akár hungarikummá is válhat, ez pedig a Gyula környékén megtalálható kunhalmok együttese.

Kónya István elmondta, hogy egyelőre még nem dolgozták ki az ehhez szükséges dokumentációt, de nagy reményeket fűznek a gyulai Almásy kastélyhoz is, mely rehabilitációja után rangos nemzetközi elismeréseket is nyert, így jó eséllyel nemcsak a települési értéktárba kerülhet majd be a jövőben.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …