2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Teltház a gyulai konferencián A család egészsége

A család egészsége címmel rendezett konferenciát december 6-án a Gál Ferenc Fő­iskola, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság, Gyula városa, valamint a Békés Megyei Kormányhivatal. A gyulai Városháza Dísztermében teltházas érdeklődés fogadta a családot és az egészséget középpontjába állító rendezvényt. Az előadók e két fogalom kapcsolatát tárgyalták az egyház, az oktatás, a civil szféra és a hatóság szemszögéből.

A család egészsége című konferencia megrendezésének időzítése kétszeresen is szimbolikus. Egyrészt a 2018-as esztendőt a kormány a Családok évének nyilvánította, ezzel is felhíva a figyelmet a család egészségének megtartására és annak fejlesztésére az élet minden területen. Másrészt, ahogy Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök köszöntő beszédében megfogalmazta: „…az adventi időszak a keresztény emberek életében fontos szerepet tölt be, az ünnepi készülődés és várakozás mellett szól a családról is, amely minden közösség szimbóluma. Továbbá rámutat arra, hogy Isten három személy tökéletes, dinamikus szeretetközössége, és ennek a végső közösségnek egyik előképe a család. Az egészség szintén adventi téma, hiszen az ember számára a végső célt az üdvösség jelenti, amely szó a magyar nyelvben az egészség kifejezésre eredeztethető vissza, így Isten valójában arra hívja az embert, hogy tökéletesen egészséges legyen.”

Gyula városa immár hetedik éve viseli a Családbarát önkormányzat megtisztelő címet – jelentette ki Kónya István, a város alpolgármestere: „A városvezetés elhivatottan áll ki a családok mellett, ami azt jelenti, hogy a családsegítő alapszolgáltatások mellett számos intézkedéssel, komplex programmal és szolgáltatási rendszerrel igyekszik segíteni a gyulai családok életminőségének, a gyermekek életkörülményeinek javítását.” Az alpolgármester állítását számos oktatási intézmény korszerűsítésével, felújítás-sorozatával, tudományos laborok építésével, szociális intézkedésekkel, ösztöndíj- és támogatási lehetőségek létrehozásával támasztotta alá, mely mind a családok támogatását szolgálja. Kiemelte, hogy a városvezetők célja Gyula népességmegtartó erejének növelése, infrastrukturális és környezeti fejlesztések megvalósítása, a vállalkozásbarát hozzáállás érvényre juttatása. Ugyanakkor a mai digitális világban elengedhetetlen a különböző technikai eszközök helyes használata, az erre való nevelés a családok védelmének érdekében.

A Családok évének köszönhetően számos családi kedvezményt vezettek be ebben az évben – fejtette ki Takács Árpád, a Békés megyei kormánymegbízott: „A család egy olyan közösség, mely a férfi és a nő házasságából jön létre, szent és nemzetmegtartó alap, őrzője hagyományainknak, keresztény hitünknek és identitás

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …