2024. március 29., péntek
FONTOS

Négy csillagos lehet idén az Erkel hotel Munkácsy szárnya

Az idei év legnagyobb dobása az lehet, hogy a Munkácsy szárnyat háromról négy csillagosra minősítik fel – hangsúlyozta Tóth Gábor, a Hunguest Hotel Erkel igazgatója. A felújítás által nemcsak a szárny, hanem bizonyos közösségi terek is megújulnak.

A szálloda januárban készíti a 2019-es üzleti tervét. Tóth Gábor elmondta, kimagasló évet zártak tavaly, melyet idén megpróbálnak megismételni bevételben, forgalomban, vendégszámban egyaránt. Az éppen zajló ortodox karácsony miatt jelenleg is többen érkeztek Romániából a szállodába.

A megye legnagyobb hoteljének menedzsmentje fontosnak tartja azt, hogy a szolgáltatásaik mellett a várossal együttműködve népszerűsítsék Gyulát, így többek között a gyulai várat, a várfürdőt, valamint az Almásy-kastélyt.

Tóth Gábor kiemelte, legközelebb március elején számítanak a legtöbb vendégre, melyet majd a húsvét és a nyári főszezon követ. Törekednek arra, hogy a városi programok ismertetésével öregbítsék a Gyula hírnevét.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …