2024. április 20., szombat
FONTOS

Székely Csaba tragikomédiájával kezdi az évet a Gyulai Várszínház

Ebben az évben is minél színesebb, sokoldalúbb, műfajokban gazdag program összeállítására törekszik a Gyulai Várszínház. Január 9-én, szerdán, 19 órától Székely Csaba, kortárs magyar drámaíró trilógiájának második részét, a Bányavakság című tragikomédiát viszi színpadra a Nagyváradi Szigligeti Színház.

Ebben a hónapban Szűcs Nelli Fedák Sári című önálló estjét a Vigadóban, április végéig többek között táncszínházi előadást, portréfilmet, valamint a Nemzeti Színház előadásában Büchner Woyzeck című paneldrámáját is megtekinthetik az érdeklődők.

Elek Tibor igazgató elárulta, a nyári évad jelenleg is szervezés alatt áll, annyi azonban biztos, hogy a Várszínház folytatja a Nemzeti Színházzal között együttműködését, melynek célja a nagy, nemzeti klasszikus írók életművének előtérbe helyezése, ennek jegyében idén Weöres Sándor napokat tartanak.

A színház a megszokott kedvezményekkel, bérletekkel várja a nézőket, például a gyulaiak számára elérhető egy olyan bérlet, mely öt előre meghatározott előadásra 40%-os kedvezményt biztosít.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …