2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Újságírók ismerték meg, hogy készül a gyulai kolbász

Hajduk Zoltán, a Gyulahús üzemvezetője kalauzolta csütörtök délelőtt azt a csoportot, mely országos médiumok munkatársaiból állt. Az újságírók szerdán a várban már részt vettek egy közös programon, ahol szintén nagy figyelmet kapott a gyulai kolbász, csütörtökön pedig meg is nézhették, hogy készül a gyulai hungarikum.

Egy ilyen alkalom nemcsak a minőségi magyar élelmiszerek elismertségének tesz jót, hanem annak a cégnek is, mely képes magas minőségű termékek előállítására. A Gyulahúsnál jó lehetőségként tekintettek arra, hogy országos közéleti portálok mellett mezőgazdasági, élelmiszeripari lapok munkatársai is megismerkedtek a náluk folyó munkával.

A Gyulahúsnál ilyen szempontból általában eseménydúsan kezdődik az év, tavaly egy Japán forgatócsoport érkezett a céghez, hogy az uniós csatlakozás magyarországi hatásairól készítsenek beszámolót. Az esemény viszont jól szolgálta az önkormányzati tulajdonban lévő vállalat távol-keleti terveit.

Az ilyen látogatások erősítik a cég piaci pozícióit, és ha nem is egzakt módon kimutathatóan, de hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyulai húsipar zászlóshajója az újraszervezés után minden évet nyereséggel zárjon.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …