2024. április 19., péntek
FONTOS

A tartósan fagypont alatti hőmérséklet az állatokra is veszélyes

Nemcsak az emberekre, hanem a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet a tartós, fagypont alatti hőmérséklet. A kisebb testű egyedek mellett nagyobb társaik – a birkák, sertések, szarvasmarhák – tartására is figyelni kell télen.

Kellő odafigyeléssel, gondoskodással, ha betartjuk a megfelelő előírásokat, megelőzhetjük a nagyobb bajt. Az állatok könnyen meghűlhetnek, és akár torokgyulladást is kaphatnak, valamint fagyási sérülések is keletkezhetnek rajtuk.

A szakember kiemelte, az állatok számára az egyik legfontosabb a megfelelő hőmérsékletű ivóvíz folyamatos biztosítása, illetve az is lényeges, hogy naponta csak kétszer etessük őket. Az udvaron tartott kutyák, macskák esetében érdemes az ő fekvőhelyükre is odafigyelni, elsősorban a megfelelő szigetelés és béleltség a fontos. Vitaminpasztákkal erősíteni lehet állataink immunrendszerét, szervezetük ellenálló képességét.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …