2024. április 19., péntek
FONTOS

A családokra összpontosít az Erkel Ferenc Kulturális Központ

Elsősorban a családokra összpontosít az Erkel Ferenc Kulturális Központ az idei programkínálatában – mondta el Repisky Dániel, az intézmény kulturális szervezője. Az év első programjaként az Erkel Bérlet második előadását rendezik meg január 17-én.

Az egyik legnagyobb esemény, amely szintén nagy létszámban vonzza az érdeklődőket, a Magyar Kultúra Napja, melyet január 21-én rendeznek meg.

A kultúra napi ünnepségen a polgármester beszéde után az Erkel Ferenc Művészeti ösztöndíj ünnepélyes átadására is sor kerül. Az estét, ugyanott a Vigadóban Szűcs Nelli önálló estje zárja, aki Fedák Sári életébe enged bepillantást a közönség számára és a XX. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét eleveníti fel.

A családi szombat délutánok februárban is folytatódnak. Szintén februárban Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus látogat Gyulára, aki már többször tartott előadást a városban. Az egyik, talán a legnépszerűbb program a Dumaszínház estje, amely rendszerint telt ház előtt zajlik.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …