2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Nevelőszülők napja

Lehetetlen nincs – hirdették november 24-én Szegeden a nevelőszülői hivatást népszerűsítő rendezvényen. A József Attila Szakiskola tornatermében csaknem kétezer gyermek és nevelőszülő játszott, szórakozott és cserélt tapasztalatot egész nap.

A Lehetetlen nincs elnevezésű országjáró kampányt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a nevelőszülői hivatás népszerűsítésére indította. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az EMMI együttműködésében szervezett rendezvényen szakemberek és jelenlegi nevelőszülők meséltek a hivatás fontosságáról a nevelőszülőség iránt érdeklődő családoknak.

Közel kétezren érkeztek a dél-alföldi régióból a szegedi rendezvényre, ahova ellátogatott Fülöp Attila, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is. Elmondása szerint jelenleg a családjukat vesztett vagy családjukból kiemelt gyerekek kétharmada él nevelőszülőknél, a többi nevelőintézetben.

– Két célja van kampányunknak. Az egyik, hogy minél több gyermek családban nőhessen fel, a másik, hogy megbecsülje a társadalom a nevelőszülőket. Ha sokat beszélünk róla, akkor valóban azok lesznek nevelőszülők akik hivatásként élik meg ezt.

Ocskó Zoltán és felesége bő másfél éve döntötte el, hogy nevelőszülők lesznek. A Csongrád megyei Bordányban élnek, a környezetükben több baráti család is nevelőszülő. A sors úgy hozta, hogy először két tizenéves lány került hozzájuk, akik elvesztették édesanyjukat. Majd nem sokkal ez­után nagycsaládosok lettek:

– Szerdán hívtak minket, hogy másnap tudunk-e három ikerfiút fogadni. Így került hozzánk az akkor 8 és fél hónapos Máté, Márk és Martin – mesélte a családfő.

 

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …