2024. március 29., péntek
FONTOS

Több, mint 50 ezren látták tavaly az Almásy kastély időszaki kiállításait

Az Almásy-kastélyban 2018 szeptembere óta látható az Erkel Ferenc Múzeum 150 éves fennállásának évfordulója alkalmából megvalósult válogatás az állomány legkülönlegesebb darabjaiból. A látogatók körében kiemelkedően népszerű, Kincsek őrzője elnevezésű időszaki kiállítás sikeréhez hozzájárultak az intézmény jegykedvezményei, az interaktív kiállítóterek, illetve a régióban egyedülálló technológiai fejlesztések is, mint amilyen a holo-projektor, mely Gyulához legközelebb csak Bécsben látható.

A múzeum történetének legfontosabb darabjait állították ki a régészeti, néprajzi és történeti gyűjtemény állományából. Liska András régész kiemelte, a kiállításon többek között helyet kapott a legnagyobb, a legrégebbi, a legtávolabbról származó, vagy éppen a legrejtélyesebb tárgy is, melyek nem mindegyike származik Gyuláról. Például megtalálható itt az a bronz sisak, ami a Körös mederből, Endrőd közelében került elő, és megjárta a Párizsi Világkiállítást, de a Millennium évében Budapesten is bemutatták. A látogatók megismerkedhetnek Erkel Ferenc több, mint 500 grammos színarany koszorújával is.

Az eltemetett vár című kiállítás olyan nagy sikert aratott, hogy a jövőben beépítik a gyulai vár állandó kiállításába. A Kincsek őrzője pedig az eredeti tervekkel ellentétben szeptember 30 helyett ez év december 31-éig látogatható.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …