2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Gyulai rendőrnő az “Év iskolarendőrei” között

A pedagógusok, a diákok és a szülők is számíthatnak Fenesiné Markovics Nórára. A törzsőrmester szakterülete a baleset-megelőzés, kiemelkedő szorgalommal és lelkesedéssel végzi a feladatát.

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2008 szeptemberében indította el az „Iskola rendőre” programot. A kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedését, a gyermekek közlekedési ismereteinek bővítését segítő, valamint a gyermekek biztonságát veszélyeztető helyzetek, tényezők felderítését és megszüntetését célzó kezdeményezésben a Békés megyei rendőrök is aktívan részt vesznek.

A Rendőrségi Igazgatási Központban 2019. január 10-én megrendezett V. Országos Iskolarendőr Szakmai Nap keretében dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes a prevenciós tevékenységben kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendőröknek adta át az „Év iskolarendőre” elismeréseket. A díjazottak között volt Fenesiné Markovics Nóra r. törzsőrmester, a Gyulai Rendőrkapitányság egyik iskolarendőre is, aki kiemelkedő szorgalommal és lelkesedéssel végzi ezt a feladatot. A rendőrnő 2008 óta lát el hivatásos szolgálatot a rendőrség állományában, szakterülete a baleset-megelőzés. Az iskolában, ahol iskolarendőr, a pedagógusok, a diákok és a szülők egyaránt számíthatnak rá. Emellett a 2017/2018-as tanévben ő koordinálta a Gyulai Rendőrkapitányság valamennyi iskolarendőrének a munkáját.

Nézze meg ezt is:

A lakosságtól várta a javaslatokat a rendőrség az április 19-ei speedmarathonra

  Idén is megrendezi a rendőrség a Speedmarathon akciót, ahova a lakosságtól várták a javaslatokat, …