2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2019. 01. 21.

Témák:

– Egy erősödő, fejlődő település képe bontakozott ki Görgényi Ernő gyulai polgármester újévi beszédében. A szombati fogadáson hatan kaptak Sikeres Gyulai elismerést.

– A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából mutatott be szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szombaton, az eleki Sarlós Boldogasszony-templomban. A püspök hangsúlyozta, azért kell emlékezni az eleki németek elűzésére, hogy még egyszer hasonló gonoszság ne fordulhasson elő.

– Több, mint 20 éves kutatómunkának köszönhető, hogy a gyulai könyvtárban kicsit közelebbről is megismerhették az érdeklődők a szibériai sámánok életét. A film főszereplője Adigzsi, a tuvai sámán, akinek a szertartásain Kanalas Éva készített felvételeket. Az Ojanna Hangszínház alapítója egy rituális ének előadással is készült.

– Villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi Szeghalmon. A jármű vezetője nem sérült meg, de a gyanú szerint ittasan vezetett. A rendőrség ismételten kéri, hogy aki alkoholt ivott, ne vezessen!

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …