2024. április 19., péntek
FONTOS

Újévi polgármesteri fogadás, Sikeres Gyulai díjátadó

Az elmúlt esztendőt is a folyamatos fejlesztések, kulturális rendezvények, programok jellemezték – foglalta össze Görgényi Ernő polgármester a 2018-as eseményeket. Elmondta, az önkormányzat stratégiai céljai közé tartozik az oktatási-nevelési intézmények korszerűsítése, valamint az egészségügyi és szociális intézmények korszerűsítése. Hozzátette, a turizmus Gyula leglátványosabban fejlődő gazdasági ágazata, 2010 óta megduplázódott a városban töltött vendégéjszakák száma.

Görgényi Ernő polgármester értékelője után következett a „Sikeres Gyulai” díjak átadása. Elsőként Nagyné Kotroczó Andrea, az Erkel Ferenc Gimnázium tanára vehette át az elismerést a sportban és az oktatásban elért sikereiért.

Beke Szilvia, a Gál Ferenc Főiskola tanára az egészségnevelésben tett szolgálataiért kapta meg a rangos elismerést, mivel többek között pártoló tagja a Daganatos Betegek és Barátaik klubjának, valamint vezeti a Regionális Wellness egyesületet.

Kiss László író, az Erkel Ferenc Gimnázium tanára elhivatottságával, szakmai felkészültségével és az irodalmi életben való aktivitásával érdemelte ki a díjat.

Zsótér Béláné az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott munkatársa. Az általa készített viseletek díjazottak, kiállításai igényesek és hitelesek, valamint rekonstruálta a hagyományos gyulai viseletet is.

Garami Veronika kórusvezető, tanár, nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, értékeket követ és mutat fel a diákjainak.

Ebben az évben Tar Tímea kapta a Sikeres Gyulai Diák elnevezésű díjat, mivel számos számviteli és esettanulmányi országos versenyen vett részt. Publikációi és ösztöndíjai mellett csapatával 3. helyezést ért el a Magyar Nemzeti Bank által szervezett ötletpályázaton.

A rendezvényt Farkas Gábor Gábriel „Vagy Mindent Vagy Semmit” című koncertje, majd pezsgős koccintás zárta.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …