2024. április 20., szombat
FONTOS

Kanalas Éva filmjét mutatták be a gyulai könyvtárban

Különleges ének szolgált bevezetőként a múlt hét pénteki, Tuva sámánról készült filmbemutatón a gyulai könyvtárban. Kanalas Éva különféle légzéstechnikákat használ, amit például a kanadai eszkimók és a szibériai sámánok is alkalmaznak rituális éneklés közben.

Az énekművész 1996-ban utazott el először Dél-Szibériába, és a 2004-es expedícióján találkozott azzal a sámánnal, akiről filmet készített. Adigzsi, a Tuva sámán azokban az időkben még csak segítője volt testvérének, aki a helyi sámánközpontban dolgozott.

Kanalas Éva utazásai során nem mint kutató vehetett részt a szertartásokon, hanem mint magyar énekesnő. Így engedték meg számára, hogy a spirituális szertartások részese lehessen, amikor a Tuva családok körébe érkezett. Ezekben az időkben készültek azok a felvételek, melyeket a gyulai könyvtárban is láthattak az érdeklődők.

A film által bemutatott, belső-ázsiai tuvák körében minden családnak van saját sámánja. Erről a ma is létező kultúráról azt is elmondta a film készítője, hogy az oroszországi Tuva köztársaság minisztere minden évben, a Holdújév ünnep hajnalán a sámánokkal együtt köszönti a holdújévet.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …